2011. október 5., szerda

Október az iskolai könyvtárak hónapja

Ez alkalommal idén először ikerrendezvénnyel kedveskedünk olvasóinknak:

SZÍNEK, HANGULATOK, BUDAPESTEK

címmel rendezzük meg


október  11-én kedden 15 órakor  az immár hagyományos

könyvtári felolvasó délutánunkat,
melyet a résztvevők töltenek meg a városi életet kifejező, művészien megfogalmazó tartalommal.
Az inspiráló gondolatokat és képi hangulatokat a következő napon papírra is vetheted, mert
október 12-én 
szerdán 15 órától 

alkotó délutánt
is tartunk a könyvtárban.


Ez alkalomból Budapest múltját, jelenét és feltételezett jövőjét is papírra vetheted.  (Akinek nem megy fejből, mondjuk a Parlament ornamentikájának megidézése, hozott fotók alapján is dolgozhat!)

2011. június 15., szerda

Könyvtári tartozással rendelkező tanulók

Akiknek mindeddig nem sikerült visszahozniuk a kikölcsönzött könyveket még megtehetik! A könyvtár minden nap 9-15 óra között tart nyitva!
Akiket látni szeretnék:


Könyvtári tartozással rendelkező tanulók:


9.a      
Kocsis Luca                                

9.a      
Kovács Korinna                             

9.b      
Fejes Luca Zsófia                          

9.b     
Palotás Anita                               

9.b      
Makk Annamária Ninett                         

9.c      
Balla Zsófia                               

9.c      
Fekete Emese                               

9.c      
Gordos Diána                               

9.c       
Ivanyos Anna Gabriella                     

9.c      
Óvári Anna Rebeka                          

9.c      
Wagner Hella                                                    

10.a     
Berghammer Ádám                            

10.a     
Csapó Nikolett                             

10.a     
Fodor Márk                                 
         
10.a     
Juhász Viktória                            

10.a     
Lakatos Bence                              

10.a     
Maly Dorottya                               

10.a     
Marzea-Mezei Róbert                        

10.a     
Mészáros Petra                             

10.a     
Somodi Alexandra                           

10.a     
Szilágyi Márk                              

10.a      
Tóth Szabolcs                              

10.a     
Tóth Viktória                              
         
10.a     
Török Dániel                               

10.a     
Varona Puerta Lilana                       

10.a     
Zsigmond Júlia                             
         
10.b     
Bakos Krisztina                            
         
10.b     
Balogh Jennifer                            

10.b     
Éhardt Laura                               

10.b     
Fodor Enikő                                
        
10.b     
Fürtös Kinga                               

10.b     
Hoffmann Laura                             

10.b     
Lantos Bianka                              

10.b     
Nemeskéry Gergely                           

10.b     
Nyári Alexandra                            


10.b     
Pörge Dániel                               
         
10.b     
Szinger Beatrix                            


10.c     
Biri Emese Panka                            

10.c     
Czibrus Dorina Ráhel                       

10.c     
Einhorn Gréta                              

10.c     
Havas Melinda                              
         
10.c     
Lehoczki Zoltán                            

10.c      
Pálfy Tamás                                

10.c     
Szabó Barnabás                             



11.a     
Bogárdi Ádám                               

11.a     
Édes Dávid                                 

11.a     
Katona Orsolya                              

11.a     
Nagy Henrietta                             

11.a     
Szántó Ramóna                              

11.b     
Barinka Barbara                            
         

11.b     
Jáger Laura                                 

11.b     
Kovács Daniella                            

11.b     
Rosta Dóra                                 

11.b     
Rónyai Zsófia                              

11.b     
Takács Edina                               

11.b     
Vári Zsófia                                
         

11.b     
Zsombok Márton                             

11.c     
Szajki Nóra                                

11.c     
Szentirmai Csaba                           
         
12.a     
Bihari Berta                                

12.a     
Gallai Jennifer                            

12.a     
Hameline Sofia Ann                         

12.a     
Káplár Fanni                               

12.a     
Szombathelyi Gergely                       
         
12.a     
Tahon Tímea                                

12.a     
Török Judit                                

12.b     
Balló Judit                                

12.b     
Berta Emese                                

12.b     
Jány Miklós                                

12.b     
Keszi Bálint                               

12.b     
Király Gabriella Edina                     

12.b     
Mészáros Kitti Katalin                     

12.b     
Mocsányi Tamás      

12.b     
Németi Alexa                               

12.b     
Tóth Miklós Bálint                         

12.b     
Tóth Rebeka                                

12.b     
Várhegyi Fanni                             

12.b     
Zalán János                                


12.c     
Besze Sára                                 

12.c     
Ramirez John Michael                       

12.c     
Tóth Szabolcs                              

12.c     
Zsíros László                               



2011. május 6., péntek

Költészet napi vetélkedő

Minden év áprilisában megemlékezünk a költészet napjáról. Idén játékos vetélkedőt szerveztünk, így a magyar munkaközösség  tanárainak kérdőíveit oldották meg az osztályok képviselői. 
Nagyszerű versek születtek a látszólag egymáshoz nehezen kapcsolható szavak felhasználásával, s többen művészi színvonalon tolmácsolták a "frissensült" költeményeket. Néhány mű publikálását fontolgatjuk is! Egy kis magyarázatra szorul az utolsó, többek által a legnehezebbnek tartott feladat, amelyben ismert költők gyermekkorának szemelvényeiből kellett kitalálni, hogy kiről van szó. Eredetileg ez a feladatsor a könyvtári dokumentumok használatára épült. Többekben felmerült, hogy jó lenne ha még aznap eredményt tudnánk hirdetni, s ki tudnánk osztani az Összefogással a Műveltségért Alapítvány támogatásából beszerzett nagyszerű ajándékkönyveket. Azért, hogy ne nyúljon túl hosszúra a vetélkedő, abban bíztunk, hogy könyvtári segítség nélkül is ki fogjátok találni, hogy Vörösmarty Mihálynak volt a legnagyobb esélye, hogy négy öccse társaságában a Velencei-tó partján pecázgasson!!

Felolvasó délutánokról - retrospektív szemszögből

Nem volt túlságosan beharangozva, de jól sikerült a Károlyi Napok éjszakai programjához improvizált MESÉS HELY a könyvtárban. Nem voltunk sokan, de kellemes asztaltársaságban és nagyon jó hangulatban olvastuk fel a könyvtárban fellelhető legvidámabb meséket. Legközelebb akár egész éjszaka olvashatunk és nevethetünk!

2010. december 14., kedd

Felolvasó délután hétfőn 15 órakor a könyvtárban!

Azon töröd a fejed, hogy kinek
mit ajándékozz???

Mi megelégednénk azzal, ha
december 20-án hétfőn
délután 15 órakor eljönnél a hagyományos
KARÁCSONYVÁRÓ FELOLVASÓ
DÉLUTÁNRA
a könyvtárba, egy verssel vagy rövid prózarészlettel a tarsolyodban!
Szeretettel + egy kis vendéglátással várunk!

2010. szeptember 29., szerda

Szecesszió


Szűk, batári körben, de annál lelkesebben indult a könyvtári műhelyfoglalkozások sora. A következő alkalom témájaként a szecessziót választottuk. Október 7-én 14 órakor MINDENKIT SZERETETTEL VÁRUNK egy kis szecessziós beszélgetésre, és ehhez kapcsolódó alkotómunkára! Hozzatok magatokkal rajzeszközt!

2010. szeptember 22., szerda

"Műköröm"


Kedves Mindenki!

Holnap, szeptember 23-án, a 7-8. órában alkotó délután lesz a könyvtárban. Az ősművészetek szellemében hozunk létre vidám kompozíciót.. Gyertek, s hozzatok magatokkal csomagolópapírt, pasztell-, vagy zsírkrétát!!!

2010. január 26., kedd

Segítség!!!!!


... a portfólió elkészítéséhez:

Az értékelési szempontok közzétételével szeretnék segítséget nyújtani a könyvtárhasználati záró feladat, és a gyűjtemény elkészítéséhez.

A portfólió néhány meghatározása:

"A portfólió olyan dokumentumok gyűjteménye, amely megvilágítják valakinek egy adott területen szerzett tudását, jártasságát, hozzáállását." (Bird 1990)

"A portfólió bemutatja a tanuló egy adott időszak alatt elért fejlődését, előrehaladását." (Baker 1993)

"A portfólió a tanuló egy vagy több tantárgyból készített munkáinak célirányos, szisztematikus gyűjteménye." (De Fina 1992)

Értékelési szempontok és pontok:

A tematikus keresés (Goya, Van Gogh, Alhambra stb.) alapján elkészített bemutató értékelésénél a felhasznált források pontos megadása:

Irodalomjegyzék/Bibliográfia:

Szerző (megjelenés éve): A mű címe, Alcíme, Kiadásjelzés, Kiadás helye, Kiadó, oldalszám. p.

pl: Kárpáti Andrea (1999): Művészet és élet, Kultúrtörténet fiataloknak, Bp., Helikon, 106. p.

3 forrás használata - 2 pont

Az összegyűjtött információ értelmes, strukturált feldolgozása - 2 pont

A munka esztétikai minősége - 1 pont

Várakozáson felüli megoldás + 1 pont

Portfólió értékelése:
a gyűjtemény teljessége, hiánytalansága - 3 pont

a tanuló saját szorgalmának megítélése - 1 pont

a tanulópár is adhat 1 pontot

könyvtárostanár értékelése - 2 pont

Minden eddig összegyűjtött 10 pont ér 1 db ötös érdemjegyet.

Jó munkát és sok ötöst kívánok!!

2010. január 25., hétfő

Köszöntő

Kedves Előkészítősök!
Az alábbi táblázat tartalmazza az eddig megszerzett pontok számát, valamint az OPAC eléréséhez szükséges számsort, amelyet az első belépés után érdemes megváltoztatni!
További eredményes munkát kívánok, a könyvtár adta lehetőségek kihasználásával!



9A1

Elért pontok:

OPAC

Bende Noémi

9

1139

Boross Katalin

8

1141

Brád Anett Hajnalka

11

1142

Csapó Nikolett

8

1143

Dobrai Csenge

9

1145

Fodor Márk

3

1146

Juhász Viktória

8

1152

Kapitány Laura

9

1153

Kéry Nikolett

10

1155

Knausz Anna Viktória

9

1156

Lakatos Bence

7

1159

Maly Dorottya

9

1160

Schwartz Alexandra

9

1164

Tóth Viktória Krisztina

8

1169

Turcsányi Bence

3

1171

Varona Puerta Liliána

9

1173

Zsigmond Júlia

9

1174

9C2

Elért pontok:

OPAC

Márványkövi Renáta

11

1120

Mitsányi Réka

1

1121

Pacsuta Lilla

11

1122

Pálfy Tamás

2

1123

Rajczy István

10

1124

Sinka Dóra

11

1125

Sipos Barbara

9

1126

Sólyom Zita

1

1127

Szabó Barnabás

4

1128

Szécsi Emese

11

1129

Szigetvári György Sándor

11

1130

Thén Wanda

11

1131

Tóth Barbara

4

1132

Tőke Klorinda Ágota

10

1133

Vajnági Nicolett

2

1134

Varga Péter

1

1135

Wágner Gréta Anna

9

1136

Zente Alexandra

11

1137